Szívszakadva

Falakat épített körém,
S ellopta, ami az enyém.
Nem maradt más, csak az üres végtelen,
S a szívembe vésődő megannyi sérelem.

Egyedül maradtam, csak Ő van itt nekem,
Olyan, mintha Ő lenne borom és kenyerem.
Nélküle már levegőt sem kapok,
S kezdem úgy érezni, mint a rabok.

Pedig szívem szétfacsarta,
Ráugrott, majd összezúzta.
A hamvait tűzbe dobta,
Így került le a pokolba.

S én mégis szeretem,
Szeretem és megvetem.
Szívem a kezébe adtam,
De vissza csak darabokban kaptam.