Alkonyi séta

Csak sétálgatnék csendes, őszi alkonyon,
S fáról eső harmat gurulna le arcomon.
Nedves avar hangja törné meg a csendet,
Lélegzetem hangja lágy húrokat penget.

A színes őszi tájat párám vonná ködbe,
S én csak mennék céltalan, sétálgatnék körbe.
Hallgatnám a természet ezernyi kis zaját,
S követném a lelkem belső hívó szavát.

Lefeküdnék a zöld, hűvös, hideg rétre,
S álmodozva, gyermetegen felnéznék az égre.
Játszi felhőcskékből formákat alkotnék,
Idilli lenne minden, szinte andalognék.

Hazafelé menet komótosan lépve,
Úgy néznék a világra, akárcsak egy képre.
Ha holnap megnézem, egy másik színben látom,
De lehet, hogy e képpel álmodva lelem a halálom.