Honvágy

Haza mennék, de még itt vagyok,
S börtönben vagyok, mint a rabok.
Nem engednek el, hogy odaszálljak,
Ahol mindenkit saját ágyával várnak.

Itt is alszom és álmodom,
Hogy legyen holnap egy új napom.
De ficánkolok, fészkelődök,
S már csak előre nézelődök.

Itt voltam, eljöttem, de unom magam,
S nem tudom élvezni: ez az én saram.
Hiányzik minden, mi oly megszokott,
S minden mi oly durván elkobzott.

De talán hamarosan belépek a kapun,
S szívemet többé nem forgatják satun.
Meglátom házunkat, otthonunkat,
S vidámabbá teszi jelenünket, múltunkat.