Minek írok én?

Itt van ez a kétely...Sok verset olvasok,
S némelyik olyan, hogy menten elolvadok.
Sosem leszek olyan jó, mint más, írói álnevén,
S eltűnődöm magamban: Akkor minek írok én?

Választ erre nem lelek, csak egy belső kényszer,
S amit alkotok, egy darabig, olyan, mint egy ékszer.
S már-már örülök, hogy végre egy jót alkottam,
De ezzel a dologgal magamat áltattam.
Pocsék az egész, értelme nincsen,
S nekem már nem is ez a legdrágább kincsem.

Ha nem vagyok a legjobb, mi értelme írni?
Most halkan elbúcsúzom, nem szeretnék sírni.
Pennámat a kezembe többé nem veszem,
S az írást innentől örökre befejezem.