Charles Steerforth

Méltó verset írni hozzá nehéz feladat,
Megmozdítja lelkem, s az egész agyamat.
Mit mondhatnék eme színes személyről,
Ha nem azt, mit lelkem súg belülről.
Kezem teszem ide, hol dobog a szív,
S az agyam az ihlettel örök harcot vív.
Megtalálom végre a várva várt szavakat,
S a közös emlékekből nem csinálok hamvakat.
Kezdetünk egy kulcs, s egy lakat,
Segített lebombázni köztünk a falakat.
Szimpatikus fiú, ki a bálon rám talált,
S Mandie az, ki forró csókjától a hóba eltanyált.
Értékesebb, mint a legdrágább kincs,
S csillogó szemébe csodálattal tekints!
Szívem rabja lett, s onnan ki nem szabadul,
Legfeljebb, ha nekem támadt kardostul.
Bár ő nem ilyen, igen jámbor fajta,
Meglátszik, ha pengetőzik az idegesség rajta.
Az ihletet keresi, s ha már belebotlik,
Mandie a versein órák hosszat kotlik.
A tehetség, s az ész mind őt eltalálta,
Büszke lehet rá barátja, s az egész családja.
Ő a mi Charlienk, ki más is lenne,
az én szívemben ilyen mélyen benne?