Ébredés

Egy szörnyű álom után sírva ébredtem,
Nem is tudtam akkor még, hogy itt vagy mellettem.
Pergő harmat hullot, záporfolyására,
Te voltál a gyógyír, s lelkem fájdalmára.

Te voltál a napfény, mi könnyem fölszárította,
Ami arcom piros pozsgás bőrbe borította.
Te voltál a dal, mi lelkemig hatolt,
Szívem -mi eddig állt- most újra zakatolt.

Te voltál a tavasz, ki a mosolyt hozta,
Ki lelkemben a boldogság patakját kifakasztotta.
Te voltál a szél, mi a búmra lesújta,
S egemről a zord felhőket egy szálig elfújta.

S ha újra elalszom, már szépeket álmodok,
Boldogról komorba ébren sem változok.
S mikor felébredek, még mindig itt vagy velem,
A legjobb barátom?! Igen! Az vagy TE nekem!