Eszmék és gondolatok világa

Mi is a csók?

2009-09-15T15:08:00.002+02:00

Mi is a csók?
Egymásra vágyó ajkak ölelése?
Ki nem mondott szavak néma kifejezése?

Lehet egy köszönés, lehet egy "szeretlek",
Lehet egy búcsú, s hogy "el nem feledlek".
Lehet egy játék, lehet egy érzés,
S hangtalanul feltett megannyi kérdés.

Lehet egy válasz, egy "igen vagy "nem" ,
Lehet egy "imádlak" és "fontos vagy nekem".
Lehet egy bók, vagy egy vigasztalás,
S hogy "nélküled az életem egy siralomház".

Lehet egy "akarlak", egy "kívánlak téged",
Lehet, hogy a világ végére is elmennék véled.
Lehet, hogy örökké, jóban-rosszban tiéd leszek,
S ellened soha, semmi rosszat nem teszek.

A csók többet mond ezer szónál,
Többer ér, mintha szent szavakat szólnál.
A csók nem más: egymásra vágyó ajkak ölelése,
S ki nem mondott szavak néma kifejezése.

Ébredés

2009-09-15T15:07:00.000+02:00

Egy szörnyű álom után sírva ébredtem,
Nem is tudtam akkor még, hogy itt vagy mellettem.
Pergő harmat hullot, záporfolyására,
Te voltál a gyógyír, s lelkem fájdalmára.

Te voltál a napfény, mi könnyem fölszárította,
Ami arcom piros pozsgás bőrbe borította.
Te voltál a dal, mi lelkemig hatolt,
Szívem -mi eddig állt- most újra zakatolt.

Te voltál a tavasz, ki a mosolyt hozta,
Ki lelkemben a boldogság patakját kifakasztotta.
Te voltál a szél, mi a búmra lesújta,
S egemről a zord felhőket egy szálig elfújta.

S ha újra elalszom, már szépeket álmodok,
Boldogról komorba ébren sem változok.
S mikor felébredek, még mindig itt vagy velem,
A legjobb barátom?! Igen! Az vagy TE nekem!

Szívtipró

2009-08-29T14:57:00.002+02:00

Egy augusztus éjszakán bort iszogattunk,
S a vidám beszélgetés közben el-elhallgattunk.
Ajkunk beszélt helyettünk, lázas csókban mondtad el,
S úgy éreztem akkor, mint ki a mennybe repült fel.

Hazug csók volt, hazug szavak,
Helyében csak fájdalom maradt.
S téged nem lehet hibássá tennem,
Hisz nekem kellett volna okosabbnak lennem.

Ki bort iszik, csak vizet prédikál,
S ki hiszékeny, pórul jár.
Érintésed testemnek a mennyországot adta,
De bókjaidat veled csak a bor mondatta.

Reménytelen szerelem

2009-08-15T09:55:00.003+02:00

Enyém lettél,
de itt hagytál.
Másé lettem,
felbukkantál.
Hozzád bújnék,
de most nem lehet,
S ha veled vagyok,
nem is merek.
Csókod vágyom,
De nem adod,
S ha kérek,
akkor sem kapok?

Gondolatcsokor II.

2009-08-02T13:39:00.003+02:00

Csukd be a szemed egy percre, majd nyisd fel a szíved és lásd, amit én látok: érzéseket, gondolatokat, művészetet...

Néha meghalnék,
S van, hogy örök életre vágyom.
Boldog csak akkor leszek,
ha mosollyal lelem halálom...

A hónapok váltakozása újabb és újabb külsőt kölcsönöz nekem, de mindig ugyanaz a láthatatlan, megszokott, szinte már unalmas része maradok az életnek, mások életének.

Ha gyertya lehetnék, örök lánggal égnék. S mindenki szívébe melegséget vinnék.

Végszó

2009-08-02T13:35:00.004+02:00

Valamit az egész világon csak neked adtam,
S viszonzásként azt mondtad, én a tiédet kaptam.
Elhittem, mert nem volt okom kételkedni benned,
De mégis is hazudtál! Mondd miért kellett ezt tenned?

Fel is nőttünk gyorsan, elég volt pár óra,
S én csak jobban és jobban vágytam a csókodra.
Nekem ez volt minden, neked csak a látszat,
Ki vagy te? Csak egy srác, ki azt hiszi, minden érzelemmel játszhat!

Én ebből nem kérek, felejts el örökre!
S azt kívánom, bár sose jöttünk volna össze...

Charles Steerforth

2009-08-01T13:27:00.000+02:00

Méltó verset írni hozzá nehéz feladat,
Megmozdítja lelkem, s az egész agyamat.
Mit mondhatnék eme színes személyről,
Ha nem azt, mit lelkem súg belülről.
Kezem teszem ide, hol dobog a szív,
S az agyam az ihlettel örök harcot vív.
Megtalálom végre a várva várt szavakat,
S a közös emlékekből nem csinálok hamvakat.
Kezdetünk egy kulcs, s egy lakat,
Segített lebombázni köztünk a falakat.
Szimpatikus fiú, ki a bálon rám talált,
S Mandie az, ki forró csókjától a hóba eltanyált.
Értékesebb, mint a legdrágább kincs,
S csillogó szemébe csodálattal tekints!
Szívem rabja lett, s onnan ki nem szabadul,
Legfeljebb, ha nekem támadt kardostul.
Bár ő nem ilyen, igen jámbor fajta,
Meglátszik, ha pengetőzik az idegesség rajta.
Az ihletet keresi, s ha már belebotlik,
Mandie a versein órák hosszat kotlik.
A tehetség, s az ész mind őt eltalálta,
Büszke lehet rá barátja, s az egész családja.
Ő a mi Charlienk, ki más is lenne,
az én szívemben ilyen mélyen benne?

Ajándék

2009-07-31T13:24:00.000+02:00

Az életem megváltozott,
mikor utunk találkozott.
Megismertelek Téged,
Téged, s a sok kedvességed.

Felkelek reggel korán,
S mosolyra húzódik a szám.
Mert voltak olyan napok,
Min megosztoztunk, mint a nagyok.

Jóképű fiatalember tehetséggel áldva,
S biztosan van neki rengeteg nagy álma.
Ezt látom én és még sok mindent benned,
Ezért kellett végül bará- Thommá lenned.

Megbántam

2009-07-30T13:13:00.000+02:00

Azt várod, hogy sajnáljam
amit tettem, s megbánjam.
Mert nem tudod, hogy mi az oka,
S azt mondod, megcsapott a szerelem hőfoka.
Pedig rajta nem ez látszik,
A szád szörnyű szavakat játszik!
De kérdem én, ha szeretnél,
gorombát mondani képes lennél?
Szerintem nem, bár nem tudom,
De ezen rágódni nagyon unom.
Egyet tudok: SZERETLEK!
S remélem, soha el nem vesztelek!

Távozás

2009-07-30T13:10:00.000+02:00

Valami történt, minden megváltozott,
A szeretet innen nyomban távozott.
Hová tűnt? Visszajön? Ezeket nem tudom,
S a sötétben az Istennek imáimat súgom.

Szeretet kell ide, legalább egy marék,
S minden menne úgy, akárcsak egy kerék.
Nem lenne is semmi gond, se bú, se bánat,
Küldd el szereteted ennek a családnak!

Minek írok én?

2009-07-29T16:31:00.003+02:00

Itt van ez a kétely...Sok verset olvasok,
S némelyik olyan, hogy menten elolvadok.
Sosem leszek olyan jó, mint más, írói álnevén,
S eltűnődöm magamban: Akkor minek írok én?

Választ erre nem lelek, csak egy belső kényszer,
S amit alkotok, egy darabig, olyan, mint egy ékszer.
S már-már örülök, hogy végre egy jót alkottam,
De ezzel a dologgal magamat áltattam.
Pocsék az egész, értelme nincsen,
S nekem már nem is ez a legdrágább kincsem.

Ha nem vagyok a legjobb, mi értelme írni?
Most halkan elbúcsúzom, nem szeretnék sírni.
Pennámat a kezembe többé nem veszem,
S az írást innentől örökre befejezem.

Szívszakadva

2009-07-29T16:23:00.001+02:00

Falakat épített körém,
S ellopta, ami az enyém.
Nem maradt más, csak az üres végtelen,
S a szívembe vésődő megannyi sérelem.

Egyedül maradtam, csak Ő van itt nekem,
Olyan, mintha Ő lenne borom és kenyerem.
Nélküle már levegőt sem kapok,
S kezdem úgy érezni, mint a rabok.

Pedig szívem szétfacsarta,
Ráugrott, majd összezúzta.
A hamvait tűzbe dobta,
Így került le a pokolba.

S én mégis szeretem,
Szeretem és megvetem.
Szívem a kezébe adtam,
De vissza csak darabokban kaptam.

" Itt élned, halnod kell! "

2009-07-28T14:55:00.002+02:00

Bejártam a világot, nagy utazó vagyok,
A Nap mégis legszebben szép hazámban ragyog.
Jó, hogyha elmegyek, s más tájakat látok,
Minél messzebb megyek, haza annál jobban vágyok.

Szlovákiában a hó szép fehéren ragyog,
Csak úgy mint a Mátrában, sínyomokat hagyok.
Lengyelország hegyein szentmisét tartottak,
Majdnem olyat, mint nálunk, a Nagytemplomban szoktak.

Romániában a patak olyan szép tiszta volt,
Arcom előtt mégis a Zagyva vize folyt.
Horvátországban a tenger sok hullámot ejtett,
De oly szépet, mint a Balaton, magában nem rejtett.

Ausztriában a Schönbrunn - i nagyon is szép kastély,
De nem olyan, mint Keszthelyen akárcsak egy estély.
Németországban a sör elég jó citromos,
De nem olyan mint itt az Aszú, három puttonyos.

A franciáknál a baguette nagyon finom, puha,
Még sincs olyan illata, mint amit itt csinál anyuka.
Belgiumban a csokoládé azt hittem finom lesz,
De a magyar Boci csokin semmi túl nem tesz.

Angliában a sok park olyan nagy és tágas,
Nem hasonlít a Margit szigetre, mert az szép és társas.
Magyarország a legjobb, még akkor is, ha nem az,
Olyasmit jelent nekem, mit egy utazás sem ad.

Mert az egész csak egyre jó, emlékeket az ád,
S megtanulod jobban értékelni hazád.
Mert " A nagy világon e kívűl nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze: itt élned, halnod kell!"

Mi lesz?

2009-07-28T14:51:00.001+02:00

MI lesz, ha majd öreg leszek,
S magamnak műfogsort veszek?
Ha hátam nem hajol, csak fájni fog,
Vajon akkor is szeretni fogsz?

Mi lesz, ha hajam fehér lesz,
S arcomra a ránc ezer történetet tesz?
Ha kezem gyenge lesz, s remegni fog,
Vajon akkor is szeretni fogsz?

Mi lesz, ha béna leszek,
S egy lépést csak járókerettel teszek?
Ha a beszéd menni már alig fog,
Vajon akkor is szeretni fogsz?

Mi lesz, ha magamtól már semmi sem leszek,
S lélegzetet is csak nagy nehezen veszek?
Ha már nem leszek, s fájni már semmi se fog,
Ugye akkor is szeretni fogsz?

Becsaptál

2009-07-28T14:48:00.003+02:00

Barátnak hittelek,
S azt hittem, el sosem vesztelek.
Belátom tévedtem, túl naiv voltam,
Hogy bókoló szavaid igaznak gondoltam.

Csak azon járt az eszem, kedvedben hogy járjak,
S meg nem fordult fejemben, hogy viszonzásra várjak.
Csak látni akartalak, csak ezt szerettem volna,
S mikor eljön az idő, szívem zakatolna.

Többször keltem úgy fel, hogy ez lesz az a nap,
De a sors keze ebbe mindig belecsap.
A elhittem, hogy más lesz ez az alkalom,
Álmom eső elmosta, elhinni nem akarom.

S azóta pedig számodra megszűntem,
Hozzám se szóltál, s ezt nehezen tűrtem.
Erőt vettem magamon, s megkérdeztelek,
De úgy tűnik téged nem is érdekeltelek.

Hadd kérdezzem tőled, miért áltattál?
Csevegésből néma hallgatásra miért váltottál?
Ebben a helyzetben nem tudom mit tegyek,
Ha elvesztettelek, mit tévő is legyek...

Csillagos éj

2009-07-27T14:42:00.000+02:00

Csillagos éjszakán sétálgatnék csendben,
Nem lassan, nem gyorsan, egyenlő ütemben.
A közeli kis tóhoz lassan közelednék,
S a tóparton rám várva egy kis ladik pihennék.

Beszállnék a csónakba, s középre evezve,
Dülöngne a hajó, mintha csak lebegne.
A víz fodrai halk altató zengenek,
Nyújtva édes álmot pontynak és keszegnek.

Pokrócba burkolva a felleget nézném,
Ott fönn magamat én is jól érezném.
Még itt vagyok lenn, de egyszer elmegyek,
S beragyogom nektek a végtelen kék eget.

Alkonyi séta

2009-07-27T14:38:00.000+02:00

Csak sétálgatnék csendes, őszi alkonyon,
S fáról eső harmat gurulna le arcomon.
Nedves avar hangja törné meg a csendet,
Lélegzetem hangja lágy húrokat penget.

A színes őszi tájat párám vonná ködbe,
S én csak mennék céltalan, sétálgatnék körbe.
Hallgatnám a természet ezernyi kis zaját,
S követném a lelkem belső hívó szavát.

Lefeküdnék a zöld, hűvös, hideg rétre,
S álmodozva, gyermetegen felnéznék az égre.
Játszi felhőcskékből formákat alkotnék,
Idilli lenne minden, szinte andalognék.

Hazafelé menet komótosan lépve,
Úgy néznék a világra, akárcsak egy képre.
Ha holnap megnézem, egy másik színben látom,
De lehet, hogy e képpel álmodva lelem a halálom.

Haragos vagyok

2009-07-27T14:34:00.000+02:00

Haragos vagyok, ha azt mondod várjak,
Úgy érzem, mit felém mutatsz, nem más, mint a hátad.
Én egészben, teljesen adtam oda magam,
S mégis önző vagyok, dedós, és olyan mint egy "madam".

Haragos vagyok, ha nem kéred csókom,
Hogy elmondjam szeretlek, ez a legjobb módom.
Lehetek gyönyörű, akárcsak egy álom,
De szerinted olyan, mint kit megrázott az áram.

Haragos vagyok, ha azt mondod, ne tegyem,
Feladtam miattad majd' egész életem.
S az leszek lassan, ki már nem is én vagyok,
A mindenkit kit szerettem magára hagyok.

Haragos vagyok, ha mindezt nem látod,
Barátnőd vagyok, párod, nem a lányod.
S nem leszek az utcai lábtörlőd,
S ha így folytatod: se párod, se szeretőd.

Most nem megy...

2009-07-26T14:32:00.000+02:00

Most nem megy az írás
Versem olyan, akár egy keserves sírás.
Túl jó minden, hogy írjak,
Túl boldog vagyok, ahhoz, hogy sírjak.

Plátói szerelmek

2009-07-26T14:27:00.000+02:00

Sok ember, kit szeretek,
Választani közülük nem lehet.
S megoldást nem lelek,
Mindannyian kelletek.

SMS

2009-07-26T14:24:00.000+02:00

Ha angyalka lehetnék
hozzád repülnék.
Hogy szeretlek, imádlak
füledbe suttognám,
édes szádra pedig
álom csókom adnám.

Angolra fordítva:

If I was an angel
I'd fly to you.
I'd whisper in your ear:
I love you so.
And to your sweet lips
I'd give my dream kiss.

Új fejezet

2009-07-26T14:17:00.000+02:00

A rossz dolgok elmúltak,
már rég véget értek.
Emlék maradt csupán,
fájdalmat nem érzek.

Lapoztam könyvünkben,
új oldalt nyitottam.
S a régi oldalakról
a rosszat kiradíroztam.

Megtépázott álmok

2009-07-25T14:15:00.000+02:00

Álmaimat lefestettem,
S szépen egy keretbe tettem.
Kiakasztottam a falra,
S vártam, mikor válnak valóra.

Te beléptél az ajtón, s megláttad az álmom,
Levetted a falról, nehogy valóra váljon.
Én visszatettem szépen, s lassan sírni kezdtem,
Te eltűnődtél magadban: Istenem! Mit tettem?

Szív nélkül...

2009-07-25T14:10:00.000+02:00

Szívemet kivájták,
A folyóba bedobták.
Máglyán elégették,
S a föld alá temették.

Körülötte táncot jártak,
Majd néma csendben továbbálltak.
Lábukat ott többen megvetették,
S szívem hamvait örökre ott felejtették.

Életre keltettél...

2009-07-25T14:07:00.000+02:00

Úgy éltem, mint poros baba a sarokba dobva,
Sokszor elfelejtve, néha megszorítva.
Pókhálós bábuként álltam a polcon,
S, hogy mikor veszel észre, csak ezt vártam folyton.

S egyszer eljött a nap, hogy úgy ébredtem reggel,
Furcsa érzés járt át, s ez keltett fel.
Felnyitottam szemem, s karodban ébredtem,
Hogy mi történt veled, sosem értettem.

Ajkam mosolyt hozott létre, szívem táncot járt,
És végül a legbensőbb vágyam is valóra vált.
Én voltam a minden, ha csak egy órára is,
Olyan volt az egész, akár egy oázis.

Életre keltettél, erre más nem gondolna,
Olyan volt, mintha karom nem is fából volna.
Letettél végül egy másik sarokba,
S nehéz lettem újra, mint egy ólomkatona.

Gondolatcsokor

2009-07-24T21:16:00.002+02:00

Azt hiszem, az élet egy szimfónia: a mindennapok a mérők és mi komponáljuk...

Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. De kérdem én: Valóban erősek vagyunk, ha van, aki képes egy érintéssel elgyengíteni?

Vannak, akik a magasba törnek, s vannak, akik csendesen, szerényen érik el céljukat...

A világban mindenki szerepet játszik. Egyedül a természet az, aki nem ölt magára percenként új jelmezt...

A barátság olyan, mint egy szerencsejáték. Ha rosszul dobsz, elveszíted azt, amit eddig megnyertél...

Nekem megváltás lenne a halál...

2009-07-24T20:29:00.003+02:00

Egy idegen testbe zárva jöttem a világra,
mint egy árva.
Létem itt csak fuldokol, kiutat nem talál,
S folyton csak úgy érzem, megváltás lenne a halál...

Nekem nem itt kellene lennem, tudom, csak el,
csak tovább kellene mennem.
Ez szorít, fojtogat, és nincsen határ,
Végtére is, nekem megváltás lenne a halál.

Ketrecbe vagyok csukva, s jön a hóhér
rajta fekete csuklya.
Lesújt a bárddal, akárcsak egy tatár
ÉRTSÉTEK MEG, NEKEM MEGVÁLTÁS LENNE A HALÁL!

Csodállak

2009-07-24T20:07:00.002+02:00

Csodálom, hogy mosolyod melegséget áraszt,
Csodálom, hogy társaságod élénkít, s nem fáraszt.
Csodállak, hogy ilyen vagy, csupa szív és lágyság,
Csodállak, hogy azt mondod ez tényleg barátság.

Csodálom, hogy türelmed soha el nem szalad,
Csodálom, hogy a nyugodt hangulat mindig körötted marad.
Csodállak, hogy mindig bölcs és okos vagy,
Csodállak, hogy az átlagos dolog mint hidegen hagy.

Csodálom, hogy mindig arany fényben úszol,
Csodálom, hogy személyed épp engem ejtett túszul.
Csodállak, hogy olyan vagy akárcsak egy Isten,
Csodállak, hogy érdekel és szórakoztat minden.

Csodálom, hogy szavaid olyan megnyugtatók,
Csodálom, hogy olyanok, akárcsak az angyali szók.
Csodállak, mert különleges vagy és oly nagyszerű,
Csodállak, mert hihetetlen ez, oly meseszerű.

Csodállak, "Ó Kapitány! KAPITÁNYOM!"
Csodállak, kincsem vagy, s a legjobb barátom.
Csodállak, s szavaim nem ismernek mást,
Csodállak, s hálám nálad lel lakást.

Álom

2009-07-24T20:02:00.002+02:00

Valósnak tűnik,de álmodom, tudom.
Végtelen várakozás, már nagyon unom.
Vágyom érintésed, vágyom közelséged,
Mintha nem akarnék mást, csak lehetetlenséget.
Érzem, hogy itt vagy közel, és látlak is,
Bizsergés van belül, s fájdalom csak egy kis.
Hogy nem vagy enyém, s én vagyok az oka,
Pecsétet nyomott rám a szerelem hőfoka.
Izzik testem, minden porcikám,
S emlékünkön nincs sem záram, sem porcicám.
A kulcs nálad van, csak te nyitod ki
lelkem lakatát, s megőrizzük mi.
Néha visszazárjuk, de felnyílik újra,
S miénk lehet néhány szenvedélyes óra.
Másra vágyom, nem csupán örömre,
Így nem lehetek veled mindig és örökre.
Magamhoz húzlak,s el nem engedlek,
De nehéz nem hallani, hogy azt mondod: "Szeretlek!"
Néha kinyílok neked, mint egy vad vörös rózsa,
S Te pedig nem tudsz tudomást nem venni róla.
Útjaink szétválnak, de gyakran találkoznak,
S egymás karjaiban örömről álmodoznak.

Honvágy

2009-07-23T19:09:00.000+02:00

Haza mennék, de még itt vagyok,
S börtönben vagyok, mint a rabok.
Nem engednek el, hogy odaszálljak,
Ahol mindenkit saját ágyával várnak.

Itt is alszom és álmodom,
Hogy legyen holnap egy új napom.
De ficánkolok, fészkelődök,
S már csak előre nézelődök.

Itt voltam, eljöttem, de unom magam,
S nem tudom élvezni: ez az én saram.
Hiányzik minden, mi oly megszokott,
S minden mi oly durván elkobzott.

De talán hamarosan belépek a kapun,
S szívemet többé nem forgatják satun.
Meglátom házunkat, otthonunkat,
S vidámabbá teszi jelenünket, múltunkat.

Része vagy

2009-07-23T18:34:00.000+02:00

Vízen jársz és követlek, azt hiszem nekem is sikerül,
De végül a halandó ember úgyis csak elmerül.
Nem jut neki más, csak a halál,
De Jézus keze végül úgyis megtalál.

Meggyógyít, feltámaszt, érzem és tudom,
Hinni benne? Nem, ennél nincs nagyobb vagyon.
Vér vízzé nem válik, az emberek azt mondják,
De a víz borrá igen, ha az Ő kezébe adják.

Sohasem értettem, hogyan képes erre,
Igazából olyan, mint a vörösen égő cserje.
Tárgyakat sokszoroz és én higgyem is el,
Ha ez valóban igaz, az égbe emeljen fel.

Adj hitet, ha létezel, hisz' képes vagy erre,
Már ezer éve várok egy cseppnyi kis jelre.
Mutasd meg nekem és végre nem másnak,
hogy IGEN! Te is része vagy a világnak.

Mosoly

2009-07-23T18:30:00.000+02:00

Egy mosoly nem más, oly derűs és édes,
Hegyeket és völgyeket megmozgatni képes.
Szívem elolvad, ha csak rápillantok,
S az örömtől, s a csodától majd kicsattanok.

Ajkad puha, édes vonala,
Olyasmi, akár egy csillagos éjszaka.
Valódi, de mégis olyan, mint egy álom,
S benne elmerengni egyszer se nem bánom.

Felragyog a világ, ha arcod mosolyt kelt életre,
S megpihen boldogan, mintha sosem tévedne.
Pedig ő sem mindig igaz, néha csak egy játék,
Valamikor pedig egy égi ajándék.

Tettetni a mosolyt ugyan bárki tudja,
De ha valaki jól ismer, annak szíved elárulja,
S mesélheted búdat, na meg bánatodat,
Mintha bárki is érthetné buta játékodat.

Körülöttem minden szürke...

2009-07-22T14:23:00.000+02:00

Szürke élet, szürke fátyol,
Ez az, mi tőlem minden színt gátol.
Szürke szemeim lassacskán lehunyom,
S szürke világomba az összes színt befogadom.

Szürkeségem szürke tábor,
Szürke máglyám sosem lángol.
Pedig néha tűzben égek,
S szürke szívvel ködbe vészek.

Szürke fényem csak pislákol,
S nincs semmi, mi engem összetákol.
S ha szürke lángom kioltják,
Szürke lelkem elporlasztják.

Szürke létem jól itthagynám,
De nem lenne, ki vigyázzon rám.
Szürke szárnyam kibontanám,
S szürke könnyem nem hullatnám.

Öntudatlanság

2009-07-22T14:22:00.001+02:00

Csókot kaptam,
de megbántam.
Csókot adtam,
de megbántam.
Mit akarok én ebben a világban?

Magasiskola

2009-07-22T14:19:00.002+02:00

Azért élsz, hogy tanulj, hogy tudást és észt szerezz?
Nem azért, hogy urad, asszonyod teljes szívből szeresd?
Koptatod a padot, hogy nagyobb, hogy okosabb légy?
S azon töröd agyad, hogy nehogy valami rosszat tégy?

Mert siralomház e hely, hol az időd pazarlod,
S közben pedig sokszor a beledet kidolgozod.
Hogy erő, hogy hatalom ne nyomhasson el,
Csak tanulni, csak tanulni és tanulni kell!

Lángharag

2009-07-21T20:14:00.000+02:00

Ökölbe szorított kezek
hihetetlen fegyverek.
Támadnak és védenek,
de csak az ártáshoz értenek.
Hirtelen haragra gerjed,
s mint a tűz, sebesen terjed.
De a víz nem oltja el,
csak a béke, a BÉKE kell.
S ha mégis ítéletidő honol,
a sok holttest elbomol.
S vérző szívek gyászolnak,
holtjaikra ráborulnak.
Mérges méregként hat
az esszencia és tudat,
hogy a halál itt van veletek,
s töri össze lelketek.

Hogy mondjam el?

2009-07-21T19:14:00.000+02:00

Hogy mondjam el,
hogy nem tudom mi kell?
Hogy meghalnék és élnék,
hogy bátor lennék s félnék.

Hogy mondjam el,
hogy azt akarom, az az mi kell?
Hogy megszerezném s elveszíteném,
hogy megszorítanám s elereszteném.

Hogy mondjam el,
hogy mi az mi kell?
Hogy erőt akarok és gyöngeséget,
hogy nehezet s könnyedséget.

Hogy mondjam el,
hogy Te vagy ki kell?
Hogy téged akarlak és mást,
hogy csukd be szemed de lásd.

Több sebből vérzek...

2009-07-20T13:41:00.000+02:00

Több sebből vérzek...
Ajkam vörös, s a vér lassan csordogál le róla...
Nem heves, nem lesz belőle tócsa...
Fáj, csak úgy égeti arcom,
S úgy tűnik, soha véget nem ér fájdalommal vívott harcom.

Több sebből vérzek...
Szívem darabokban, s nincs ki összerakja,
Ki darabkáit gyorsan megragassza.
Egyedül vagyok, csak enyém e érzés,
S hogy miért van ez így? Ez itt a kérdés...

Halál

2009-07-20T13:35:00.000+02:00

Besötétedett, csak egy fény van talán,
Egy óriási könnycsepp, mi megcsillan arcán.
Könnyek, nem más, mint szín tiszta víz,
Mégis fájdalmasabb, mint a legkínzóbb kín.

Elhervad a rózsa, feketévé válik,
S elporlad a földön, egyszer csak szétmállik.
Nem lesz más belőle, csak fekete hamu,
S csak az éjszaka, mi látta, az egyetlen tanu.

Gyötrelmes napok, s a rózsa hiánya
Csökken és csökken, mintha már távol járna.
De egy kis űr mindig ott a szívben,
Mit tegyek, hogy ne maradjak örökre egy sínben?

Elmegy, s többé vissza nem hozhatom,
Egyedül muszáj lesz szárnyam kibontanom.
S elrepülök hozzá, hogy újra lássam,
S ne szenvedjek újra ekkora hiányban.

Elmentél

2009-07-19T14:55:00.003+02:00

Elmentél, s vissza nem nézel,
Itt hagytál a borzongó sötétséggel.
Egyedül vagyok, s nem figyelsz már,
Magamra maradtam, nem érhet nagyobb kár.

Magamra maradtam, féltő tekinteted
Nem őriz többé, csak fentről engemet.
Itt hagytál, elmentél, nem kellek többé,
S kínom, bánatom nem tehetem közzé.

Hogy nem ölelsz már, nem óvsz soha,
Igaz ennek már rég lejárt a kora.
De szükségem van rád, és mindig is lesz,
S most már olyan vagy csak, mint a legapróbb nesz.

Szeretlek, és mindig is foglak,
De nem tudom, hogy most mit is mondjak.
Elmentél, s vissza nem nézel,
Itt hagytál a borzongó sötétséggel.

Érzek

2009-07-18T14:35:00.008+02:00

Szavaim kifejezni nem tudják, mit érzek,
Nincs sugárzó látszata, mint az aranyló méznek.
Csacska szavalásom talán megmutatja,
S a nyájas olvasókat egy kicsit sem untatja.

Sok minden van szívemben, mely oly kimondhatatlan,
Olyasmi, mint valamely tüzesen égő katlan.
Izzik, parázslik, s lángra is kap néha,
Elbűvölő és csodás, mint egy bájos véla.

Harag, bánat, boldogság és erő,
Szavakban le nem írt ezeregy esztendő.
Rám nézel és csillogó szemeidben látom,
Hogy ez az egész csupán egy nagy álom.

Szempillám megremeg, s felnyitom szemem,
Lassacskán rájövök, ez miért történik velem.
Mosolyom eltűnik, csupán egy nagy álom,
Hogy érzésem egy versben mind megformálom.